Szent Bernát Arborétum Alapítványa

Önkéntes munkák

Önkéntes munkával segítették az alapítványt:

 

Mivel az Alapítványnak csak minimális tőkéje van ezért a park és épület fenntartásban elsősorban támogatásra számítunk: pénzre, munkára és eszközökre.

A kuratórium tagjai a következők: Németh László (elnök), Kiss Csaba Gábor (titkár), Bajusz György, Müller Imre és dr. Papp László. Tevékenységünket önként és ellenszolgáltatás nélkül végezzük az Alapítvány alapszabályának szellemében, az alapszabályban megfogalmazott célok elérése érdekében. Mindannyian rengeteg időt eltöltünk a különféle irodai és szellemi feladatok végzésével, kapcsolatok kiépítésével, fenntartásával, rendezvények szervezésével, hirdetésekkel, honlappal kapcsolatban stb.

Az Alapítvány könyvelője Viczkó József is ellenszolgáltatás nélkül végzi a könyveléssel kapcsolatos minden tennivalót.

De ezeken a kuratóriumi és irodai feladatokon kívül nagyon sok feladat van a majd 2 hektáros park ill. a kastély és a melléképületek fenntartásával és karbantartásával.

Egyenlőre azokra az emberekre hárul a feladat, hogy a parkot rendben tartsuk és élhetővé tegyük, akik úgy gondoljuk, hogy tudunk és akarunk időt szakítani az ellenszolgáltatás nélküli munkára.

2006 óta minden hónap egy szombatján végezzük a park tisztítását. Főleg a fizikailag aktívabb templombajárók, a helyi civil szervezetek, mint pl. az Erdőjárók Klubja túraegyesület, a Faluszépítők, a Nyugdíjasklub „ráérő” tagjai, és néhány szépet szerető ember részvételével dolgozunk. Egy-egy alkalommal átlagosan 10-25 fő.

Alkalmanként vagy rendszeresen gépes segítséget ad néhány helyi vállalkozó és az önkormányzat is, sőt a Pálhalmai Agrospeciál Kft. az elítéltek munkája révén.

Az elvégzett önkéntes munkáról az alábbi táblázatok nyújtanak információt.

A pénzadományokról és az elnyert támogatásokról külön menüpont alatt számolunk be.

Minden segítséget köszönünk

Kelt. Nagyvenyim, 2011. december 31.

Németh László
a Szent Bernát Arborétum Alapítványa kuratóriumi elnöke

<< Vissza az előző oldalra